Megírható napjaink

Az írásban minden a nyelvvel kezdődik. A nyelv pedig hallgatással kezdődik.
- Jeanette Winterson

Az írás számomra felfedezés; és legtöbbször meglepődöm, hová vezet az út.

- Jack Dann

Az írás az egyetlen dolog, mely közben nem érzem azt, hogy valami mást kéne csinálnom.
- Gloria Steinem

Ezzel a három idézettel indítok, mert úgy érzem, ezeknél jobban talán nem is tudom kifejezni azt, amiről ennek a bejegyzésnek kellene szólnia: az írásról. Kitehetném csak ezt a pár mondatot és úgy hagynom, mert érhetővé válna a kedves olvasó előtt így is, de nekem nem ez a dolgom. Szeretném valahogy szavakba önteni azt, hogy miért is írok (írunk, ha a kedves bloggertársam nem haragszik meg, hogy többé kevésbé egy kalap alá veszem önmagammal). Mert hiszen sokan kérdezhetnék, hogy minek töltöm az időm olyansmivel, amiből semmi hasznom nem származik, úgysem lesz belőlem író és mindenféle firkálmányaimat majd öregkoromban egyedül én, ha fellapozom, de talán senki más.

Miért írok tehát? Mert kell. Mert van valahol valami ami erre ösztönöz engem. Nem áll tervemben elismert írónővé válni, lehet a már lassan 100 oldalas regényhez nem toldok hozzá soha egy szót sem, a verseim olvasatlanul állnak különböző jegyzetfüzetekben és még ezt a blogot is ki tudja, ki olvassa, ha olvassa valaki egyáltalán. De írnom (írnunk) kell, mert az a valami nem enged szótlanul maradni. Illetve talán pont a fizikai szótlanság az ami motivál. Mert ez egy gondolatmenet, amit nem szakít senki félbe, aminek kudarcát vagy sikerét nem látom saját két szememmel és emiatt nem riadok vissza a következményeitől, mert sokszor túl visszahúzódott és hallgatag vagyok, hogy ezeket kimondjam, mert talán megijeszt a saját hangom csengése, mert itt bármilyen szót kicserélhetek és addig fűzhetem a gondolataim sokaságát, amíg egy értelmes, valamire érdemes irománnyal hozakodok elő. Mert megfigyelni és elemezni jobb, mint széllel szemben harcolni és felvállalni olyan (szó-)csatákat, amelyek nem vezetnek semmire. Aztán amiután megemésztettem a dolgokat, megírva, prózai vagy lírai formában, sokkal mélyebb értelmet kölcsönözhetek a megélt szituációknak.

Miért írok továbbá? Mert ezáltal felfedezem önmagam, minden leírt szóval mélyebbre merülök saját tudatomban és felszíre tudok hozni (azt hiszem) olyan dolgokat, amelyek egy akármilyen hétköznapi beszélgetésben vagy elmélkedésben nem kapnak helyet egykönnyen. Mert az írás egy olyan út, amelynek minden percénél újabb horizontok nyílnak meg előttem és közelebb jutok ahhoz az emberhez, akivé majd egyszer, talán sok év múlva, válnom kell. Mert az írás előszőr engem formál és talán ha hallgatóságra akadnék, akkor formálhat másokat is...

Utoljára is: miért írok? Mert alkotnom kell valamit, ha csak magamnak és magamért is. Mert ilyen az ember, alkotnia kell, a lehető legönzőbb cél érdekében... Ki milyen módon és eszközökkel, de érezzük sokan, hogy alkotás a célunk, egy mikrouniverzum létrehozása ebben a végtelen univerzumban, ami mindannyiunkat körülvesz. Ezt átitatni lelkünk egy apró darabjával s már büszkén állhatunk, érezve azt, hogy a jelentéktelennek tűnő életünk kezd értelmet nyerni. Akkor sem kell megriadni, ha ezt csak mi érzékeljük és másnak fel sem tűnik. Több milliárdnyi ember között nehéz kitűnni és általános elismerést nyerni, de az igazi élet ott kezdődik, amikor megtalálájuk magunkban az értéket és megpróbáljuk ezt hűen szolgálni, legyen ez írás által, vagy azzal a kifejező eszközzel amelyet a sors a kezünkbe helyezett.

Egyúttal én és bloggertársam nevében szeretnék Áldott, Békés Húsvétot kívánni minden kedves olvasónknak!