Az írásban minden a nyelvvel kezdődik. A nyelv pedig
hallgatással kezdődik.
- Jeanette Winterson
- Jeanette Winterson
Az írás számomra felfedezés; és legtöbbször
meglepődöm, hová vezet az út.
- Jack Dann
Az írás
az egyetlen dolog, mely közben nem érzem azt, hogy valami mást kéne csinálnom.
- Gloria Steinem
- Gloria Steinem
Ezzel a három idézettel
indítok, mert úgy érzem, ezeknél jobban talán nem is tudom kifejezni azt,
amiről ennek a bejegyzésnek kellene szólnia: az írásról. Kitehetném csak ezt a
pár mondatot és úgy hagynom, mert érhetővé válna a kedves olvasó előtt így is,
de nekem nem ez a dolgom. Szeretném valahogy szavakba önteni azt, hogy miért is
írok (írunk, ha a kedves bloggertársam nem haragszik meg,
hogy többé kevésbé egy kalap alá veszem önmagammal). Mert hiszen sokan
kérdezhetnék, hogy minek töltöm az időm olyansmivel, amiből semmi hasznom nem
származik, úgysem lesz belőlem író és mindenféle firkálmányaimat majd
öregkoromban egyedül én, ha fellapozom, de talán senki más.
Miért írok tehát?
Mert kell. Mert van valahol valami ami erre ösztönöz engem. Nem áll tervemben
elismert írónővé válni, lehet a már lassan 100 oldalas regényhez nem toldok
hozzá soha egy szót sem, a verseim olvasatlanul állnak különböző
jegyzetfüzetekben és még ezt a blogot is ki tudja, ki olvassa, ha olvassa
valaki egyáltalán. De írnom (írnunk) kell, mert az a valami nem enged szótlanul
maradni. Illetve talán pont a fizikai szótlanság az ami motivál. Mert ez egy
gondolatmenet, amit nem szakít senki félbe, aminek kudarcát vagy sikerét nem
látom saját két szememmel és emiatt nem riadok vissza a következményeitől, mert
sokszor túl visszahúzódott és hallgatag vagyok, hogy ezeket kimondjam, mert
talán megijeszt a saját hangom csengése, mert itt bármilyen szót kicserélhetek
és addig fűzhetem a gondolataim sokaságát, amíg egy értelmes, valamire érdemes
irománnyal hozakodok elő. Mert megfigyelni és elemezni jobb, mint széllel
szemben harcolni és felvállalni olyan (szó-)csatákat, amelyek nem vezetnek
semmire. Aztán amiután megemésztettem a dolgokat, megírva, prózai vagy lírai formában,
sokkal mélyebb értelmet kölcsönözhetek a megélt szituációknak.
Miért írok továbbá?
Mert ezáltal felfedezem önmagam, minden leírt szóval mélyebbre merülök saját
tudatomban és felszíre tudok hozni (azt hiszem) olyan dolgokat, amelyek egy
akármilyen hétköznapi beszélgetésben vagy elmélkedésben nem kapnak helyet
egykönnyen. Mert az írás egy olyan út, amelynek minden percénél újabb
horizontok nyílnak meg előttem és közelebb jutok ahhoz az emberhez, akivé majd
egyszer, talán sok év múlva, válnom kell. Mert az írás előszőr engem formál és
talán ha hallgatóságra akadnék, akkor formálhat másokat is...
Utoljára is: miért
írok? Mert alkotnom kell valamit, ha csak magamnak és magamért is. Mert ilyen
az ember, alkotnia kell, a lehető legönzőbb cél érdekében... Ki milyen módon és
eszközökkel, de érezzük sokan, hogy alkotás a célunk, egy mikrouniverzum
létrehozása ebben a végtelen univerzumban, ami mindannyiunkat körülvesz. Ezt
átitatni lelkünk egy apró darabjával s már büszkén állhatunk, érezve azt, hogy
a jelentéktelennek tűnő életünk kezd értelmet nyerni. Akkor sem kell megriadni,
ha ezt csak mi érzékeljük és másnak fel sem tűnik. Több milliárdnyi ember
között nehéz kitűnni és általános elismerést nyerni, de az igazi élet ott
kezdődik, amikor megtalálájuk magunkban az értéket és megpróbáljuk ezt hűen
szolgálni, legyen ez írás által, vagy azzal a kifejező eszközzel amelyet a sors
a kezünkbe helyezett.
Egyúttal én és bloggertársam nevében szeretnék Áldott, Békés Húsvétot kívánni minden kedves olvasónknak!