Levél a 16 éves énemnek

Ma kezdődött meg az iskola, napsütéses, meleg őszi időben. De szerencsére engem ez már csak közvetetten érint, s egyáltalán nem bánom. A város tele volt férfiruhás kisfiúkkal, sportcipő és ing, csokornyakkendő és bizonytalan tekintetek mindenhol. A lányoknál is hasonló volt a helyzet. Óhatatlanul eszembe jutott, hogy pár éve még én is csak 16 éves voltam és javában kamasz. Gondoltam írok magamnak egy levelet, miért is ne, úgyis divatos lett a múltbeli éneddel diskurzust folytatni. Következzen hát a Levél a tizenhat éves énemnek:

Kedves én a múltban,

a hajad nagy és borzos, de legalább nem zsíros. Kibékülhetsz vele, mert nemsokára megtanulod kezelni és szép lesz, göndör, dús és hosszú. A szél is nagyon fogja szeretni, sokszor belekap majd és könnyedén felemeli a nyakadtól a tincseid. Valamikor most fogsz elmenni egy fodrászhoz, aki teljesen felkészületlen és levágatod a hajad. Megnyugtatlak, nem fog látszani, hogy milyen aszimmetrikus séród lett.
Évekig aztán rövid hajad lesz, amelyikkel mindig szeretnél valamit kezdeni, esetleg felfogni, csatokat tenni bele. De nem fogsz, mert akkor látszanának a füleid, amelyeket még nem szeretsz, mert elállnak a fejedtől. Később megbékélsz velük, mert másnak is van ilyen füle (például Kate Hudsonnak) és a hajad bátran felfogod majd, s rájössz, hogy jól áll neked. Aztán meg ha nem, kit érdekel, a te fejed, a te füled.
Térjünk át ennél komolyabb témákra. Még nagyon kevés embert tűrsz meg, viselsz el, esetleg szeretsz. A nagy részét azoknak, akikkel összehoz a sors butának és műveletlennek tartod, eszméletlenül kritikus vagy. Sajnos a kritikusság meg fog maradni, de messze nem olyan nagy mértékben. Lassan pedig arra is rá fogsz jönni, hogy nem gondolkozhat mindenki ugyan úgy mint te és ez így van a legnagyobb rendben. Valamint fel fogod ismerni, hogy mindenkiben lehet olyasmit találni, amiért tisztelheted.
A kissé őrült kívülállókra még mindig csodálattal fogsz tekinteni, azért mert ők meg mernek tenni dolgokat, amiket te nem. De ez már nem fog zavarni és emészteni, mert rendelkezni fogsz annyi önismerettel, hogy tudd az nem a te világod. Ismerni fogod a határaid és pontosan fogod tudni, hogy ezeket mikor és milyen körülmények között tudod átlépni. 
Most még vannak dührohamaid, sok mindennel elégedetlen vagy és hisztis. Sajnos a lobbanékony természeted meg fog maradni, de jobban fogsz vigyázni, hogy hol meddig lehet elmenni. Az ordibálásról még mindig szoktatod le magad, csak hát ez családi hagyomány, s mint olyan, nehéz tőle megválni.
Nemsokára megismered David Bowiet és hosszan tartó szerelem szövődik köztetek, mármint te szereted meg a zenéjét (és a ruháit is), nehogy félreérts. Sok jó sorozatot fogsz megnézni és azoknak hála, angolul is megtanulsz. Ne zavarjon hát a csúfolódós légkör angol órákon, amikor a "kedves" osztálytársaid azt várják, hogy mikor ejt ki valaki rosszul egy szót, hogy utána röhöghessenek. 
Az ízlésed megmarad 'quirky'-nek, továbbra is azt fogod szeretni ami más, kissé különc, meg színes. De rá fogsz jönni, hogy a mainstreamnek is van értékes, szerethető vonala. Öltözködésed is kifinomultabb lesz, például nem fogsz többet csíkos nadrágokat viselni. (Most egy kockásat szeretnél venni magadnak.) Lesz egy csomó-csomó ruhád, s mindegyiket egyformán fogod szeretni, de azon még dolgoznod kell, hogy merd is mindegyiket viselni. 
Megtanulod majd, hogy nem kell mindent komolyan venni. És hál' Istennek, felszabadultabb leszel meg elfogadóbb magaddal és másokkal szemben, aminek nagyon örvendek. De vannak dolgok, amiket még mindig tanulsz, például, hogy minél több mindenre mondj igent, meg fényképezni. Fényképezni még mindig tanulsz.

Most zárom soraim. Kedves tizenhat éves énem, bízz magadban. Semmit nem lehet annyira elrontani, hogy utána ne lehetne helyrehozni valamilyen szinten. (Kivéve ha eltörsz egy csészét, de az nem számít, csészéből van elég.) Életed, eddig minden esetre, úgy tűnik csak egy van. Tehát merj!

Szeretettel,
a majdnem huszonkét (22!!!) éves éned!

Magamnak hiába mind ígérgetek

Mindenki életében vannak olyan momentumok, amikor keményen megfogad dolgokat.

Mától nem cigizek, holnap elkezdek fogyókúrázni, mától kevesebb időt töltök el a képernyő előtt és többet sétálok, többször mondok igent dolgokra, nem rágom többet a körmöm, korán lefekszem, és a felsorolást folytathatnám a végtelenségig. De nem szükséges, mert olyasmi ez, ami mindenkinek ismerős. Viszont még egyet be kell írjak, mert különös fontossággal bír számomra: mától nem kések többet! (Ó, hányszor megígértem ezt már, de a megvalósítása folyton késik, valamilyen genetikailag örökölt családi tradíció miatt.)

Tavaly, ez idő tájt, megfogadtam valamit. Nem volt életbevágó, vagy borzasztó fontossággal bíró, csak éppen annyi, hogy idén biza nem fogom megnézni az Euróvíziót. Az ok egyszerű: egy nagy hülyeség és nem fogok rá időt vesztegetni. A nagy csillogás el akarja hitetni a TV nézőkkel, hogy minden rendben van, a világok legjobbikában. Milyen gondok is érinthetnének egy olyan földrészt, amelynek nemzetei ilyen összetartóak és ennyire egységben élnek? (A szlogenjük is magáért beszél: We are one.)

Azonban be kell jelentsem, magamnak meg szégyenkezve kell bevalljam, hogy nem fogom betartani a fogadalmamat. Ugyanis 14/16/18-án este nagy valószínűséggel a TV előtt fogok kuksolni és Európa országainak a színpadon ugrándozó és énekelgető tehetségeit fogom bámulni (és persze első látásra és hallásra, teljesen alaptalanul bénának és tehetségtelennek titulálni egyeseket, mert az én ízlésemnek tényleg azok). Titkon pedig remélem, hogy Byealex igenis bejut a döntőbe és nem a Compact Discos eredményt hozza, habár tudom jól, hogy nincsenek olyan haverállamai Magyarországnak (tessék elemezni a képet), hogy ez nagyon lehetséges legyen. De mégis, bízom, hogy idén más lesz. Aztán a műsor után mérgelődöm egy adagot, s újra megfogadom, hogy jövőre aztán biztos nem! Illene a román fellépőt is megemlítenem, csak  vele úgy vagyok, hogy a nemtetszésemet kategorizálni és megcímkézni sem tudom. Túl távol esik az én ízlésemtől az egész ember és amit énekel is, egyszerűen túl nagy luxus lenne időt abba belefektetni, hogy utánanézzek egyéb fellépéseinek vagy zeneszámainak.

Nem egyszerű ellenállni a magába szippantó, fogyasztói társadalom diktálta megszokásoknak. Viszont, amíg nem hagyjuk magunkat becsapni, nincs gond.

Jobban belegondolva, azért olyan zenészek is feltűntek az évek folyamán, akiknek minőségi zenéjük van. Ilyen például Raphael Gualazzi, Nina Zilli és Alexander Rybak, és ide nem azt a számot linkeltem, amelyikkel a versenyen felléptek. Érdemes belehallgatni a munkáikba, mert színes, tehetséges, ügyes és sokoldalú művészek, s az olasz nyelv olyan szép.

Holnapra pedig bevásárolok pattogatott kukoricával s kényelembe helyezem magam a kék doboz előtt...

Mesésen zenés

Velem az a helyzet, hogy mindig hamarabb felismerem azokat a dolgokat, amelyek nem tetszenek. Valószínűleg azért is, mert válogatós vagyok és maximalista, de a lehető legjobb értelemben. Jó klisésen fogalmazva, keresem az eltérőt, a mást.

Ebből kifolyólag, na meg persze abból is, hogy még saját magamat sem ismertem elég jól, viszonylag sokáig nem volt kedvenc énekesem, együttesem. Emlékszem, az osztálytársaim kívülről fújták az aktuális román és angol slágereket, de valahogy engem nem kapott el a hév, hogy Britney Spearst hallgassak, vagy a spanyol együttest, amelyiknek nem tudom a nevét, de nagyon felkapott volt a 2000-es évek elején, (itt blogertársam segítségét kérem, mert ő tudja a nevüket) vagy valami rock zenekart, s ezt öltözködésileg is kimutassam.

A változás olyan hetedikes korom körül állt be, amikor is kaptunk egy zenékkel teli CD-t az ismerőseinktől. Akkor ismertem és kedveltem meg nagyon Ákos zenéit (Vicces volt, hogy nyolcadik osztály végén mindenki csak egy darab zeneszámot ismert Ákostól...nem kell leírjam, hogy melyiket.)

További zenei érésemhez már filmek kapcsolhatóak. Valamikor 9-10. osztályban a blogertársam ajánlatára megnéztem az Across the Universe-t. Nagyon nem tetszett az elején, de végül a kedvenc filmjeim képzeletbeli listáján, bekerült az első tízbe. Mivel az említett alkotás Beatles dalokat dolgoz fel, magától értetődő, hogy elkezdett érdekelni  a híres fiúbanda. S nagyon megszerettem őket, az egész hatvanas-hetvenes évekkel együtt. Jött a hippie korszakom, persze csak kiegyensúlyozottan, virágok, színek és jó zene. A tudatmódosító szereknek nem vagyok híve, gyakorolják csak mások.

A The Police-hoz, meg Stinghez nem kellett film, hogy megszeressem. Az Englishman in New York-tól kezdve visszafele haladtam időben, s fedeztem fel, milyen jó a Roxanne és a Don’t stand so close to me, meg a Synchronicity.  Ezeket a számokat 15-16 évesen meg lehet érteni, de semmiképpen sem előtte. Ennek tudatában pedig nem csodálkozom, hogy nem hamarabb lettem igazán zenefüggő. A popzene háromnegyedének k(n)edvesen alattomos, szexuális tartalommal telített szövege van. Nem kell az ilyesmivel 10 évesen szembesülni, és persze értelmezni sem lehet gyerekfejjel.

Nálam pedig a megkedvelés előfeltétele a megértés. A zenével is közölni akarnak valamit azok a művészemberek, ismerni kell a szöveget! (Persze itt nem a slágergyárosokra gondolok s a kamaszkorban leragadt énekesekre.)

David Bowie-t már említettem itt egy bejegyzésben, igen, ő az az énekes, akitől, még mindig megszállott vagyok. Az új albumát is megvettem, pedig eddig csak Ákost és a Florence and the Machine nevű együttest támogattam ilyen nagylelkűen. Viszont David Bowie visszatéréséért ennyivel tartoztam a zeneiparnak, s neki. Egy filmsorozat hívta fel a figyelmemet rá, tekintve, hogy addig csak a Heroes számát ismertem, mert nálunk ő nem divat. Sőt, úgy egész Közép- és Kelet-Európában nem az, ami igen kár. A lejátszási listám pedig megtelt Ziggyvel, s az összes többi korszakával.

A felsoroltak, nagyon nem vallanak egy mai huszonéves ízlésére, tudom, de örvendek neki. Elégtétel, hogy mást szeretek, mint a nagy többség. Nekem ebből áll a hiúságom  Azonban vannak kortárs zenei kedvenceim is, például Noel Gallagher új bandájának albuma nagyon megfogott, vagy a fentebb említett Florence and the Machine.

Hangulatonként pedig változó, hogy ezek mellé még mit hallgatok, de sokszor jazzt...