Érzelmi késztetések

Mindig is szerettem filmeket nézni, meg persze sorozatokat. Azonban, köszönhetően annak, hogy nem vagyok a legegyszerűbb személyiség és folyton, mindenben keresem azt a pluszt, amelyet másban nem lehet megtalálni, néha nehéz dolgom van olyan filmet levadászni, amelyikben tudom, hogy nem fogok csalódni.

 A különlegeset, az egyedit, a mást, akárminél többre tudom értékelni. Azonban itt is válogatok, ugyanis a művészetben, az irodalomban, a zenében, minden emberi önkifejezésben valamilyen szinten a szépet keresem, a magasztosat, azt a töltetet, amely felszabadít és boldogít. 

Szeretem az excentrikus művészeket is (gondolok itt David Bowie-ra és Noel Fielding-re), és jól megfér bennem a változtatni vágyás a hagyománykövetéssel.  Egyszerűen nagyon tudom azt értékelni, hogyha valaki képes vállalni önmagát és félelem nélkül feltárulkozni mások előtt.

Ma egy olyan filmet néztem meg, amelyikben a főszereplőknek pont ezzel van bajuk. Azaz képtelenek olyan módon kommunikálni a külvilággal, hogy az megértse őket. Egy romantikus komédia volt, de francia. Szándékosan kerestem ennek a sajtevő nemzetnek az alkotásait, mert Amélie óta tudom, hogy nincs olyan filmjük, amelyiket ne szeretném.

 A Les émotifs anonyms (sajnos magyarul nem jelent meg és én nem akarom lefordítani a címét, de angolul Romantic Anonymous) olyan mint a csokoládé, édes, olvadós, a közepén kesernyés, de végül mégis legyőz, és megadjuk magunkat neki, akárcsak a szereplők. Nemhiába ez a hasonlat, mert a történet főhősnője egy bájos fiatal nő, aki olyan csokoládét tud készíteni mint senki, azonban az érzelmei folyton erősebbek nála és így mindig szorong. Már attól is rosszul lesz, hogyha megdicsérik a munkáját. 

A véletlen mégis összehozza őt a történet főhősével, a középkorú férfival, akinek családi csokigyára a csőd szélén van, mivel ő mindentől fél és a szorult helyzetekben az apja mondását idézi: reméljük, hogy semmi sem fog történni velünk. De mégis annyi minden fog történni! Csupa olyan dolgok, amelyeknek az a feladata, hogy megtörténjenek (főleg a romantikus vígjátékokban). Szereplőink tudják magukról, hogy hiba van a készülékben és arra törekednek, hogy megváltozzanak: pszichológushoz járnak és az anonim érzelmileg-unintelligensek körébe. Azonban mind tudjuk, hogy szinte lehetetlen megváltoznunk. Csak az lehetséges, hogy kapjunk valakit, akinek szintén vannak hasonló furcsaságai és egymásért képesek legyünk harcolni és kimerészkedni a komfortzónánkból (habár egyre jobban kezdek ebben kételkedni, de ki tudja). A film erőssége, a történet mellet, hogy nagyon jó a zenéje. Rég láttam ilyen derűs mozgóképet! Elő a csokoládéval és nézzétek meg!