Traveller or Tourist? I say both!

Beszéljünk ma kicsit az utazásról: erről a mindennapi, mindannyiunk számára elérhető, sokunk által imádott időtöltésről. Mert be kell vallanom, én is egy vagyok a sok közül, aki él-hal azért, hogy új helyeket fedezhessen fel és új kúltúrák megismerésével gazdagíthassa tudástását. Nem mondhatom konkrétan hobbinak, mert hát kinek van pénze arra, hogy hobbiból, muffinsütés helyett, hétvégén pár órára kiruccanjon az Indiai óceán partjaira? Jó lenne, mi? Meg még egy dolgot tisztázzunk, nem is idő-, illetve intergalaktikus, transzdimenzionális utazásról beszélek. Nem mintha nem szeretném, de ezt majd az ükunokáimra bízom. Bár megvan a tervem arra, hogy mi az a pár kihagyhatatlan dolog amit gyorsan összepakolnék (a törülközőn kívül, természetesen), ha a Tardis materializálódna az ajtóm előtt, vagy ha Ford kopogtatna kétségbeesetten az bejáratnál (sós mogyoróval és sok sörrel), hogy vele stoppoljuk le a következő Vogon hajót, még mielőtt megsemmisülne a Föld. De most vissza a valós világba!

Jön a nyár és sokak számára ez a kiruccanások periódusa, ráadásul nekem is inkább távoli országok által kínált gyönyörökön jár az eszem, mint a közeledő szesszión. Az elmúlt pár évben volt szerencsém több külföldi fiatalt elszállásolni és mindnek ugyanaz volt a felfogása, hogy kétfajta ember van: az utazó és a turista. Az egyik, aki maga az utat élvezi és mindig inkább a kevésbé ismert és reklámozott helyeken jár, a másik, akit csupán a cél érdekel, megnézi a legfőbb látnivalókat, lefényképezi magát a híres épületeknél, aztán nagyobb benyomások nélkül szalad tovább. Ahányszor ezen a csoportosításon elgondolkodom, mindig egyetlen következtetésre jutok: valahogy én egyszerre vagyok mindkettő. Imádom magát az utat (főleg vonattal): nézni a változó, néha elképesztően más és új, máskor a meglepően ismerősnek tünő tájat, elgondolkodva bámulni és észrevenni azt, amit más talán figyelmen kívül hagyott. Ugyanakkor szeretek arra gondolni, hogy célja van ennek az útnak, egy olyan hely, melynek apró részeleteibe lehetek majd fülig szerelmes, amiután kellő képpen megismertem a várost. Semmi rosszat nem látok abban, ha egy olyan városban, mint Prága (csak azért hozom a cseh fővárost példának, mert mind közül még mindig ő az örök kedvenc, meg a sör is jó), megnézem előbb azokat a múzeumokat, látványokat, amelyek a leglátogatottabbak, aztán szívesen kóborlok barátok társaságában kevésbé hírhedt helyeken, felfedezve apró, rejtett kincseket. Az a véleményem, hogy a túrista útmutatókat okkal találták fel, mégpedig, hogy adjanak ötletet, hogy mit érdemes megnézni, és mit nem. Nem azt jelenti, hogy ami ezekben nincs benne, azt idővesztegetés lenne felkeresni, viszont ami benne van, annak biztosan érdemes adni egy esélyt, mert nem viccből válogatták bele a szerkesztők. És bármi hiba lenne benne, vagy az utazás során bármi balul sül el, a jelszó: NE ESS PÁNIKBA!

Tehát, lelkiismeretfurdalás nélkül vallom be, hogy majd az őszi olaszországi kirándulásunk alkalmával, biztosan koptatni fogom a lábam azoknak az épületeknek, templomoknak, múzeumoknak a lépcsőin/padlóin, amelyeken már annyian jártak előttem, de annak az eshetőségnek is szívrepesve nézek elébe, hogy egy olasz napbarnítótta bortermelő a Vespáján mutatja meg Toszkána szépségeit.