Ez a bejegyzés
kicsit más lesz mint az előzőek, mivel meghatározott célcsoportot szeretnék
megszólítani vele, nem is megszólítani, inkább hozzájuk/ nekik címezni. A címből kiderült, hogy kiket. Azokat a
fiatalokat, akik most fejezték be az iskolát és készülnek a nagy
megmérettetésre: az érettségire.
Mielőtt
fejtegetni kezdeném a mondandómat, annyit tisztázni szeretnék, hogy én is két
éve érettségiztem, hasonló rendszerben, mint a mostani romániai diákok. Eléggé
tisztán emlékszem még, hogy milyen is volt az a meleg nyári hét: ültem a
padban, a tétellel előttem és átéreztem az egésznek a fontosságát. Hogy miért
volt számomra fontos? Mert tudtam, hogy ott írom meg a szabadságom. Úgy bizony,
a román irodalom tétellel (amelynek utolsó pontját olyan sokan félreértelmezték
és az utolsó percig abban reménykedtek, hogy mégis kapnak pontot egy olyan
esszére, amelyik a regényről szólt s nem pedig a drámáról), a filozófiával , a
magyar irodalommal és a történelemmel.
Persze, lehetne
azzal előhozakodni, hogy nem kellett matematikával bajlódjak, viszont az én
döntésem volt, hogy humán/filológia osztályba iratkoztam. Senkit nem kellene
kényszerítsenek arra, hogy reál osztályba járjon. Meg kellene végre dönteni ezt
a téves mítoszt, hogy csak akkor van esélyed állást kapni, hogyha ilyen
berkekben mozogsz. S különben is, humán osztály elvégzése után is mehet valaki
közgazdaságot vagy kémiát tanulni, ha arra van kedve és esze.
Miért is
jelentette nekem az érettségi a szabadságot? Erről talán hosszú oldalakt tudnák
írni, azonban, pár mondat is megteszi. Az iskola után végre van esélyed azt
tanulni, ami igazán érdekel. Persze, sokan még nem tudják mit is akarnak,
félnek dönteni, mivel annyi mindent hallanak és elbizonytalanodnak. Anyuci azt
szeretné, hogy jogász legyél, apuci meg, hogy orvos. Nem! Itt rólad van szó, te
döntesz! Ha a médiatudomány érdekel, hát iratkozz be arra a szakra, s ki tudja,
egy ösztöndíjjal lehet harmad évtől már az Egyesült Államokban vagy Kínában
fogsz tanulni.
Most pedig kicsit
a tanulásról és az érettségiről. Nem kell sápítozni, hogy mennyi a tanulnivaló,
és hogy milyen magas szinten kérnek mindent. Felnőtt embereknek ennyi
műveltségük és tanultságuk kötelező módon kell legyen, hogy egy átmenőt
megírjanak. Négy év anyagáról van szó, tudom, azonban tematizálva. Tehát nem
kell mindent tudni. Senkit nem szeretnék elrettenteni, azonban az egyetemi
szesszió (egy félév anyagából csupán) jóval nehezebb. Főleg első évben, mivel
az iskola elszoktat a tanulástól. Bizony. Akkor kezdődik az élet, amikor 10-15
kötelező könyv van egyetlen tantárgyhoz, és van legalább 6 tantárgyad. Nem
kér ennyit mindenki, de akinél nem olvasni kell, annak írhatsz dolgozatot.
Mégis megéri a fáradalmat, hiszen, ha jól választottál, akkor ez mind olyasmi
lesz, amit szeretni fogsz.(Nem mindent belőle, de nagy részét igen, s akkor
nyert ügyed van.)
Teljes
magabiztossággal ki merem jelenteni, hogy tanulni megéri. Okosnak lenni megéri.
S ezt nem nagyképűségből mondom, hanem mert tényleg így van. Egy előző
bejegyzésben még írtam arról, hogy milyen jó is most fiatalnak lenni, mert
ezernyi lehetőségünk van. A jövő ne azon múljon, hogy dacból,
vagánykodásból meg buta és behódoló divatkövetésből az iskolai éveket tömény
bulizással, semmittevéssel tölti valaki. Szórakozás és tanulás elfér egymás
mellett és ki is tudják egészíteni egymást.
Nem csak 18 éves
koráig fiatal az ember, élvezni sokféleképpen lehet az életet és főleg sokáig.
De meg kell tanulni felállítani egy értékrendet és vállalni azt. Nem szemellenzőt
viselő lovak vagyunk, hogy csak arra menjünk, amerre hajtanak s csak azt vegyük
észre, amit szabad.