Az úgy kezdődött, hogy múlt év augusztusának elején a kutyáink éktelenül ugatni kezdtek, s most kimondottan látható oka is volt a dühüknek. Az udvarunkon ugyanis egy macska, számba sem véve a "véreb" pulikat, fogta magát, s megkölyközött. Pár hétig észrevétlen is volt, mert a megtalált kiscicák lehettek már 3 hetesek, szemükkel nagy ijedten pislogtak a hangos akcióban, de járni azért még nem tudtak olyan fürgén.
Fogtuk a kutyákat, felzártuk, persze ettől még kíváncsibbak lettek, kitakarítottuk a macskák kuckóját és vittünk ételt az anyjuknak. Hát az anyjuk, vagy a dajka, mai napig nem tudjuk a családfát, mert több felnőtt egyed is vigyázott a három cicára, a kaját megette, a tejet megitta, s kölykeit elvitte. Nem is jobb helyre, mint le a kertbe, minden féle lim-lom közé. Következő nap, a kutyáink hősies segítségével megkerestük őket, s visszavittük az előző kis fészkükbe, de az anyjuk nem értett egyet a mi nevelési módszerünkkel, ugyanis estére megint elvitte a kölykeit. Igen ám, de egyet otthagyott, méghozzá a szürke, fehér zoknis kiscicát, amelyik, be kell valljam, a kedvenckénk volt (a másik kettő fekete volt). Különböző rémtörténetek olvasása után, úgy határoztunk, hogy biza felhozzuk. Éjjel próbáltunk kis tejet beletuszkolni, de nem ment. El is voltunk keseredve, de Mirci (vagy Piszu... nem voltunk kreatívak a névadásban) megoldotta a problémát, ugyanis következő nap reggel már csámcsogta a pástétomot. A macskakajára is hamar rászokott, de egyébként nem válogat, mert még a céklát is megeszi.
Sok háziállatunk volt, de bent, a teknősökön kívül, akik technikai okokból a fürdőben laknak télen (nyáron a kertben napoznak), semmit nem tartottunk. A szüleim különben is, megrögzött macska ellenesek voltak, egészen tavaly nyárig. Mirci ugyanis mindenkit a bűvkörébe csalt, még bloggertársamat is, aki szintén nagy macska ellenes. Neki valahogy elnézzük a sok hülyeséget, mert fel tud vidítani. Parádésan tud szaladgálni, amikor bevadul és a képzeletbeli vacsorát kergeti. A szőnyegekkel is meg szokta vívni macska-harcait, másodpercek alatt össze tudja húzni. Idegességében, amikor kizárjuk egy-egy szobából, pedig méltóságteljes karmolásokat tud hagyni a falon. Azonban, mindent meg lehet bocsátani neki, amikor kedvesen, hízelegve felugrik az öledbe s elkezd dorombolni, mert akkor érzed, hogy kiváltságos vagy. A macska rád szánja idejét (hogy szundítson egyet jó kényelmesen).
Gerald Durrell szerint a ház, nem otthon, amíg nincs kutyád. Ezzel nagyon egyetértek, de még azt is hozzá kell fűzni, hogy ha sokat akarsz nevetni, be kell szerezz egy macskát is.
